Angyalok és Ördögök /játék/

Mikor azt mondta hamar bun akkor bunhodjek rendesen felpillantottam ra. Abban a pillanatban esett nekem, s nyomott sz agyra a csokjaival. Halkan sohajtottam fel mikozben visszacsokoltam. Az agyon fekve takartam el ismet magunkat a szarnyaimmal. O maga volt a bun, es engem mindig elcsabitott.

Azthittem lelok magarol, hogy ne terrorizaljam tovabb, de ehelyett de felnyogott es visszacsokolt. Ahogyan beteritett miket a szarnyaval, elegedetten kezdtem el dorombolni. Csokjaim a nyakara vandoroltak, s mar uttbszivtam meg neha finoman a boret es haraptam bele, hogy annyira ne fajjon neli. Mlst csak jatszadoztam vele, kezemmel a hasat esboldalat kenyeztettem.
-Fel se fogom, hohy tudsz ennyire jatni ram... -nyogtem fel elhuzodva tole, ug furkeszve az arcat.

Ahogyan a nyakamnal kezdett ki kesziteni ismet felnyogtem. Miert uralkodik rajtam? Hogy lehet ez mind ilyen kellemes? Ez igy nem jo. Kezdem megszokni ezt a kejes bunt. Akadozo sohaj hagyta el a szam, mikor a hasam simogatta, finoman huztam be az erzestol.
- Angyal fetis. Nem tehetsz rola! - valaszoltam vigyorogva.

Mikor egy egyszeru valasszal megmagyaraza a vagyak, gunyosan nevettem fel.
-Na es akkor te mitol akarsz engem ennyire Will?- konyokoltem fel, majd felkezzel mar a hasa aljat, ea kisse lejebb is megsimitottam, de csak egyszer, hogy jpbban huzzam az idegeit es vagyait. Elengedve ot ultem fel, s ugy ahogy voltam, indultam meg a furdo fele, neki hattal, igy latszodott ahogyan elegedetten leng az ordogfarkam ideod, majd a nyitott ajtobol csak a viz csobogasatnlehetett hallani.

Mikor azzal az ujabb kerdessel jott nekem elakadt a lelegzetem. Ez egy jo kerdes... Valojaban nem tudtam mit is mondjak..
- Bunbe vitt egy ordog...ja meg te is! - forgattam meg vegul a szemem. Mikor felkelt mellolem csak nemen ultem fel en is es neztem ahogyan kimegy. Vonzott az a voros farka leakartam vadaszni.

Meghallva mit mond, mar abzuhany alol nevettem fel.
-Miert, akkor en mi vagyok? Egy cirmoscica, vagyi?-horkantottam fel a ja meg te is kijelentesen. Hamar kiszalltam a zuhany alol, csak le akartam huteni kisse magam.
-Na es nem tervezel ma mar bemenni rara?- neztem le ra a csopogo hajam mogul fel kezzel tartva a derekam kore csavarttorulkozot, de a farkam meg igy is lengett ide oda.

Mikor kiszolt vigyorogva megforgatta meg a szemem.
- Te a masik ordog vagy. De nem a kedvencem! - csipkelodtem. Ahogy kijott es az ora felol kerdezett nagyot sohajtottam.
- Az utolsora?...mar nem tudok elkeszulni es beerni... - morogtam majd sutottam le a szem. Valojaban..mar semmi kedvem nem volt bemenni.

Ahoyan azt mondta en a masik ordog vagyok, de nem a kedvence felizzota tekintetem.
-Ki a masik?-neztem ra kisse duhosen, majd setaltam jozza. Ahogyan azt mondta mar nem tud elkeszulni, csak elvigyorodtam.
-Hhmmmm... Ez az a Will akit ki akartam hozni beloled.- hajoltam lebhozza, majd csokoltam meg sunyin vigyorogva.

Ahogyan azt kerdezte ki a masik sejtelmesen vigyorogtam ra es raztam meg a fejem, hogy nem mondom el. Persze senkim se volt, s tudtam ha akarja ezt o is lathatja a fejemben. Ahogy azt mondta ezt akarta kihozni belolem kisse komolyabban neztem fel. En annyira..nem orulok ennek. Tul konnyen buktam el. Lagyan csokoltam vissza, majd huzodtam el.

Amikor elhuzodott sejtett, hoh zaarja amit mondtam neki.
-Nezd... Ha akarnad es megtehetnem...meg nem tortente csinalnam...-gyogtem ki elhuzodva tole. A szekrenyemhez es oltoztem fel.
-Bocs, ha elgazoltam a buszkeseged.-morogtam neki hattal eppen a polom felveve. Komolyan nem tudom mit vart tolem, mikor masodjara is p kezdte az eheszet.

Amikor azt mondta ha tehetne meg nem tortenne tenne felnyogtem. Ez most...jol esett. A kovetkezo beszolasara neztem csak fel. Nem tetszett neki ez az egesz. Buntudatom lett a gondolattol is. Amint oltozni kezdett en is felvettem a nadragom majd a kek polom. Moge lepve hatulrol oleltem at. Arcom a nyakaba furtam. Kitodtem hozza, hiszen...az egyetlen tarsam volt es...igazabol kedveltem is a lenyet.

Csak alltam vele hattal es gondolkodtam. Innentol muszaly lesz elkerulnom. Utalja a fekete foltokat a szarnyain, es azokat nagyreszt en okoztam. Marnleptem volna, hogy kimenjek a szobamnoles megvarjam mig elmehy, de ekkornolyan tortent, ami meg sose senlivel. Mogemmlepve olelt at es bujt hozzam, mitol szuro fajdalom hasitott a mellkasomba. Fura dolpg tortent. Olyan, mint mar nagyon regen. Megdobbant a szivem.... Es ez fajt... Ez a fajdalom kiult az arcomra is, ugy vicsoritottam osszeszoritott szemekkel es leszegett fejjel. Erezni hogy dobog a szivem, fajo, nyomo emelyito
Erzes volt es nem tudtam mi lesz ezutan.

Nem mozdult mikor atoleltem, csak hagyta. De legalabb nem lokott el magatol. Most tudatosult bennem..tenyleg... kedveltem. Tulsagosan is.
- Ne haragudj. - sugtam. Nem akartam en megbantani...Csak nyuglodtem.

Nem engedett el, nem tett semmit. Ahogyan azt kerte ne haragudjak, megnagyobb fajdalom hasitott belem. Buntudat... Ellepve tole, elosszor lefagytam, majd megfordulva neztem melyen a szemebe. Kozelebb lepve oleltem at, majd nyomtam csokot a homlokara.
-Tobbet... Nem kene.... El kene kerulnunk egymast...-nyogtem kibtenyleg nehezen. Nem neztem a szemebe. Nem tudtam. Tul jo volt most olelni es ez bolt az ami zaart engem. O... Megjavitott engem...

Mikor ellepett tolem leengedtem a karom. Gondolom megunta. Mar leptek volna el mikor megfordult es magahoz olelt. Hatalmas szemekkel bamultam magam ele. Ereztem megdobban a szivem. Forro teste.most annyira jol esett. Osztonosen atoleltem, majd mikir megereztem a homlokomra nyomott csokat megallt a szivem. Egy pillanatra... megint a mennyben jartam. az arcom a mellkasaba furtam.
- Rendben - sugtam halkan bujosan.

Ereztem ahogyan visszaolel es a mellkasomba fujja a fejet. Levegomet remegve engedtem ki, s mikor azt sutogta rendben mosolyogva nyogtem fel.
-Lokj el magadtol.... Mert kulonben nem engedlek el.-szoritottam meg megjobban es hajoltam a nyakaba. Melyen beszivtam az illatat, majd fujtam ki tobbszor is megismetelve ezt, az orrommal cirogatva a boret. Ennek tenyleg veget kene vetni, mert nem fogok tudninlelalni. Szinte mar fuggove valtam. Szuksegem volt ra, kulonben elvonasi tuneteim lesznek, ugyerzem.

Azt mondta lokjem el...de en nem akartam. Tul jo erzes volt. Nagyot sohajtva kezem az oldalra teve keszultem fel ra majd nehezkes, keletlen mozdulatokkal toltam el magam tole. Majd neztem fel ra.
- Mennem kene... en...majd meg talakozunk. - nyeltem nagyot majd ellepve tole felvettem a pulcsim...a pulcsijat a foldrol es felvettem. Megegyszer, mosolygos pillantasokat vetettem ra es a fejemre huzott kapucnival mentem el mellette majd ki. Lehajtott fejjel mentem vegig a folyoson, majd egeszen a koleszunkig. Ezt most nekem...at kell ezt gondnom. En...olyat ereztem mikor atolelt...mint amit nem kellett volna.

Ahogyan a derekamra tette a kezet es eltplt, csak felsohajtottam. Neman neztem ahoyan felvezi a pulcsim majd elmegy. Valami osszetort bennem akkor. Amint elment lerogytambaz agyraves csaknbamultam kinabfejembol.

A szobamba erve azonnal az agyra doltem. Mi tortent? Miert ereztem iranta ott azt amit? A szeretet...nem bun...de o ordog ..es fiu. En mar...nem is annyira vagyok a mennybe. Sose vokt meg olyan izgalmas a let mint vele. Sose volt jo helyem a mennyben tul sok szabaly, kotelesseg...az allando megfeleles. Ide lent eleg ha az vagy aki. Feketedik a szarnyam mar kifognak nezni onnan. Nagyot sohajtottam, mikozben meghoztam eletem azt hiszem legnehezebb donteset.

Ahogyan ottnulltem az agyamon es bamultam ki a fejembol rengeteg fajdalmas gondolat fogalmazodott meg a fejembe. Ereztem, hogy dorren az eg es zuhogni kezd az eso. Felallva vettem le a polpm, majd eresztettem ki a szarnyaim ugorva az ablakon repultem fel ismet a torony tetejere. Hagyva, hogy leengedve csaknugy logjanak, forditottam az eg fele az ercom e hagytam, hogy az surun eso cseppek lefolyanak a boromon. Olyan volt ez mintha az o konnyi lennenek, amiert megrontottam, tonkretettem. Nem gondoltam lora hogy sir, de ki tudja mikre gondolt. Innentol el kell ot kerulnom...

Az eso mely kopogo hangjara aludtam el ott az agyamon. Reggel..a paras levegore ebredtem. Ereztem...most jott el az, amitol tartottam. Raerosen keszultem el ma. Azt hiszem..nem megyek ma orara. Lezuhanyoztam, majd felvettem a farmert es feher trikot vettem fel az O fekete pulcsijaval. Valoban esett az este. Minden friss volt, uj...nedves. A mar ures udvar sarossa valt a pocsojaktol. A kapuhoz setaltam, s ott a fanak dolve vartam.

Reggel mar a szobamban ebredtem de nem tudom hogyan jutottam oda. Egy dologban biztos voltam. Nem akarok vel talalkozni. Nem jo, ha vele vagyok, valamit elindit bennem, amit meg soha senkines ezt en...azthiszem nem akarom...azthiszem...
Szurke ulepes farmelt es bordo polot ra a birzsekimet felveve leptem ki az ajtomon. Utolag leptem vissza, hogy ecsukjam az ajtot. Nem kell tobb varatlan latogato. Amint beertem a terembe kerdon neztem vehog a termen. El is felejtettem, hogy mar nem vagyunk osztalytarsak. Halkan sohajtva ultemnle a helyemre es neztem ki az ablakon. Meglatva ot a kapuban feher ingben sejtettem, hoyg mi lesz. Hoy elmegy...

Viszonylag sokáig vártam már, de...mivel nem tudtam, pontosan mikor is lesz képes lettem volna egész nap kint várni. Hirtelen egy angyal ért földet a kapun belül. Amint megláttam, hogy Őt küldték... megszorult a szívem. Pont őt küldték el? Hófehér, arany elvarrással díszített ruhát viselt, mint minden angyal oda fent. Hatalmas, hófehér színű szárnyai voltak, melyeken arany páncél futott a csont mentén. Az ékszerek, s egyéb csecsebecsék, mind őt tették olyan fenségessé. Hosszú, hullámos haja lófarokba volt kötve és csak az első tincsek voltak kiengedve. Miután kiegyenesedett, dühödt az enyémhez hasonló rideg kék szemekkel nézett fel rám.
- Pont téged küldtek? Milyen kegyetlen...- löktem el magam a faltól és sétáltam hozzá lassan
- Én hajtom végre a feladatot. - jelentette ki visszafogott hangon, de jól ismertem pt ahhoz, hogy tudjam, majd fel robban
- Ami pedig...?- kérdeztem érdeklődve
- William... elkövettél többet is a főbűnök között, irigység, harag, bujaság...- sziszegte az utolsót - ezen felül angyalhoz méltatlanul viselkedtél! De ami miatt itt vagyok... az az, hogy tegnap lemondtál a feladatodról, s az angyallétedről! - sorolta fel bűneim. Mire csak összeszűkültek a pupilláim.
- Igen... így van. Többé nem vagyok angyal. - fontam karba a kezeimet a mellkasom előtt. Amint kimondtam fájdalmasan sóhajtott fel. Nem is tudom melyikünknek fájt ez jobban.
- Ebben az esetben... a szárnyaidért és a glóriádért jöttem! - tett felém egy fenyegető lépést.
- Hm.... És ha nem adom a szárnyaimat? - vigyorodtam el szemtelenül. Tudtam, nyert ügyem van.
- Nincs választod! - kiáltott rám, mire csak halkan felnevettem. Dehogy nincs, csak figyelj! Hirtelen természetét tekintve azt hiszem itt tört el benne valamit. Azonnal nekem ugrott, de kikerültem, s mit sem törődve most a ruháimmal tártam ki a szárnyaim, melyek ekkor mér teljesen feketék voltak. Hiszen elkövettem a legnagyobb bűnt, azzal, hogy eldobtam angyal létem elárultam a mennyet. Azonnal felrepültem, mire követett, s a következő pillanatban már fent cikáztunk, Nem akartam bántani, nem volt szívem. Amúgy is megtette ezt ő helyettem, hiszen olyan erővel repült nekem, hogy mikor kikerültem bevágódott az egyik terem ablakán kisebb lyukat hagyva maga után. Már aggódtam is volna érte, de szerencsére strapa bírók voltunk. Mindenki azonnal felpattant a teremben és őt nézték. Berepülve én a lyuk szélén álltam meg és néztem őt, mit sem törődve a rám szegeződő angyali szempárokkal, mik hüledezve nézték fekete szárnyaim.

Mar egy joido eltelt aznorabol. Probaltam fiyelni, amo ehabzavaro is volt, hiszen ebbolnis latszik jogy hatassal volt ram. Mar csongettek es mindenki allt volna fel milor hirtelen valaki nekirepult az ablaknak. Hirtelen kaptam a fejem az ablakhoz, s a kovetkezo pillanatban, mar egy fekete szarnyat lattam mire gorcs allt a gyomromba. Ez meg... Mi a... Hirtelen vagtam ki a duplaablakot,ajd rantottam be rajta a szakadt polojanal fogva.
-Ne normalis vagy? Mi a faszomat muvelsz?-orditottam ra teli torokbol, mar vorosen izzo szemekkel. Akkor lattameg azt a masik angyalt, mire eroteljes fintor ult ki az arcomra. Hirtelen tartam ki a szarnyaim, mitol a polomnjatul szetszakadt, s alltam a padra rantott Will ele vedelmezoen vorosen izzontekintettel. Oszonten... Meg sose voltam ilyen es ez latszott abbol
Is hogy a tanteremben mindenki megdermedt. Bar sejtettem, hogy ez a kis feher tollast nem igazan fogja erdekelni.

Csak őt figyeltem, gyorsan cikázott, de tudtam én jobb vagyok. Harcban egy vadállat, de a repülés a gyengéje... A szememmel követtem, mikor berántottak. Fel sem fogtam mi van, mikor megláttam őt. Vörösen izzott a szeme, s rám ordított, de a háttérben, a kis barna angyalom már fel is tűnt. Csak azt néztem, ahogyan Constantin a következő pillanatban már előttem áll kitárt szárnyakkal. Szinte megfagyott a levegő...
- Démon... - sziszegte a lány mire nagyot nyeltem. Ezek ketten...nem ugorhatnak egymásnak! Azonnal felugrottam, s a kabátja ujjánál fogva húztam vissza a démonom.
- Állj le! - néztem rá dühösen, persze nem rá haragudtam. Erre a helyzetre.
- Utoljára szólok Liam! Következőnél támadok és azzal nem jársz jól! - mordult fel az angyalok küldötte, mire már valóban dühösen néztem fel rá. Azért álljon meg a menet...
- Még repülni is én tanítottalak meg! Azt hiszed lefogsz győzni?! - kiáltottam fel neki gúnyosan vigyorogva, mire láttam legszívesebben nekem ugrana. De nem volt rá szükség azonnal felrepültem hozzá, s ismét cikázni kezdtünk. Nagyon beakarta teljesíteni a feladatát, de ezt nem hagyhattam, bántani...mégse bánthattam. A kerítés felé repültem, majd az utolsó pillalantban felfelé vettem az irányt, míg ő már nem tudta ezt megtenni így neki ment a minket bezáró falnak. Én már pontosan tudtam hol is van. Mikor a földre esett akaratlanul is kinevettem. Még mindig olyan egy balf*sz, mindig dühből cselekszik.
- Elfelejtettem szólni... innen erre felé egykönnyen nincs kimenetel. - nevettem.