Külvilág /játék/

Èpp csak elszìvtam a csikkem ő màr mellettem állt és magàhoz ölelt. Azt mondta nem akar veszekedni és szájon csòkolt. Èn pedig hagytam.
- Ja, tudom. - válszoltam halkan. Volt még gondom, de nem volt kedvem ehhez a vitához aközönség előtt, aki csak azt lesi, mikor ugrunk egymásnak.

Mikor valaszolt, csak halkan sohajtottam. Tudtam, hogy erre a vitara meg ugyis sor fog kerulni csak amikor kettesben leszunk.igy csak finoman oleltem tovabb.

Kezem a karjára téve "öleltem" vissza én is. Tekintetwmből sok minden sugárzott csak szeretet nem. Igazàbòl nem is tudom mièrt voltam dühös, egyszerűen nyűgös voltam.
- Na mi van rohad a paradicsom?- tette fel pimasz kérdését J a fejem làtva
- Jamei kussolj! -szòltam rá
- Miért van az, hogy két napja csak azt tudod nekem mondani, hogy fogjam be? - àllt fel
- Mert két napja akkor jár a pofád, amikor nem kéne! - fùjtam rá
- Jobban jàrsz ha hallgatsz! - sziszegte elfordulva
- Mert megütsz?! - léptem hozzá fenyegetően közel
- Biztos lehetsz benne! - lépett felém ugyan ùgy, de màr vigyorogva.

Mikor meghallottam jogy felszolalt a ferfi, csak okolbe szotult a kezem. Egy kis ideig hallgattam ahogy vitatkoznak de amikor az utesrol lett szo... Azt hittem en utom meg a pasast. Hiaba vigyorgott Lorynt senki semerje ilyennel fenyegetni.
-Ha megmered tenni a vizben vegzed.- jelentettem ku egyszeru egyertelmu hangnemben megis tekintetembol aradt a fenyegetes.

Mikor Daven felszólalt csak vigyorogva néztem hátra, majd Jamiere. Az uramhoz lépve, átölelve annak mellkasát, néztem, amolyan "ezt megszívtad" fejjel a haveromat.
- Látod?! Ő egy tigris! És az enyém! - kuncogtam. Valóban olyan érzésem volt, mintha egy tigris állna itt mellettem, vicsorogva, ugrásra készen. Jamei sötét, dühtől izzó szemekkel méregette Davent. Mindig a húrokat feszíti, de hogy mitől volt ilyen bátor... azt hiszem azért, mert tudta megvédem és nem hagyom, hogy baja essen. És amilyen mocsok, ezt ki is használja. Felém lépve, épphogy csak hozzám érve paskolta meg az arcom, végig a tigrisem szemébe nézve. Alig ért hozzám, mégis azt jelezte vele, hogy "megütött". Túl bátor... túlságosan is.

Mikor Loryn hozzam erve atolelt csak ugyanolyan megfeszult izmokkal alltam ott mint elotte. Amint Jamie idalepett es a szemembe nezve megpaskolta Loryn arcat gyilkos pszichopata vigyor ult ki a kepemre. Végre.
-Ezt kár volt...-vigyorogtam es bugtam pszichopata hangon majd nemes egyszeruseggel kilepve mebyasszonyom karjai kozul ragadtam meg a pasast a honalja alatt mint a kisgyerekeket es olyan konnyeden emeltem is meg. A hajo szelehez lepve emeltem a viz fole majd martittam bele addig, hogy a viz ellepje a honaljaig. Majd visszaemeltem a hajo fedelzetere es tettem le a foldre finoman.
-Ez nagyjabol olyan merteknek felelt meg.- biccentettem arra utalva vsak jatekosan utogette meg Lorynt igy nem csinalok belole capavacsorat. Ezutan anpasasnak hatat forditva vetettem egy gonosz, megis csalogato mosolyt Kedwesem fele majd vobultam be a sotet kabinba, hiszen mar a vizen latszodott a felkelo nap rozsaszines fenye.

Az ajkamba haraptam. Tudtam ennek nem lesz jó vége. Ahogyan Daven ellépett tőlem aggodalmas tekintettel, kezem a szám elé tartva figyeltem mit tesz. Istene... itt a vég. Valamelyiket meg kell ölnöm! Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogyan úgy emeli meg az én magas Jamiemet, mint egy kisgyereket. amie értetlenül pislogott összevissza és kapaszkodott a tigrisem karjába. Ahogyan a vízbe merítette a haverom hirtelen nem is tudtam mit csináljak. Akadjak ki, vagy vessem a padlóra magam és kezdjek sírva röhögni? Ezt a látványt... azt hiszem elmentettem a fejemben. Az alsó ajkam egészébe beleharaptam, ahogyan őket néztem, majd mikor Daven kiemelte Jamie-t, aki ekkor már kétségbe esett macskamód kapaszkodott, ölelte annak nyakát, végem volt. A hasam fogva, finoman meghajolva kezdtem hangos nevetésbe. Ez nagyon fájt. Ahogyan az uram letette őt és bement a nap sugarai elől még mindig kint fuldokoltam. Jamie csak ült ott vizesen és megszeppenten.
- Ne nevess ki! Ez egy vadállat! - duzzogott. Könnyezve, a fejem ráztam meg.

Ahogyan odaertem a kabinba hallottam amint Loryn nevetnu kezd. Meghallva az elazott kis baratja felszolitadat esn is halkan kuncogni kezdtem. Ez most jol esett. Igy csak ultem es varzam Lorynt amit remelem hamar eljon hiszen a nap egyre magasabban jar.

A szemem törölgetve csóváltam meg a fejem, majd fújtam ki magam. Mosolyogva léptem el mellette, s a bőröndöm is behúzva bebújtam Daven mellé. Leülve mellé felnéztem rá, majd elnevettem magam és megráztam a fejem. Épp cipzároztam ki a táskám és nyitottam volna ki, mikor valami megmozdult benne.
- Áh. patkány! - ugrottam fel sikítva és vetettem magam Daven karjaiba. Természetesen patkányról szó sem volt, csak az állatkám bújt a ruháim közé, de nekem a szívem kiugrott a helyről. Libabőrös lett minden porcikám.

Szorakozottan figyeltem ahigyan bejott a kabinba rogton felpattantam, majd becsuktam az ajtot es a biztonsag kedveert elezoltam a nehez utazoladam. Nem akarom hogy megegyszer ram nyissanak. Ezutan azonnal vissza is ultem a foldre teritett pledre, rztan Loryn is odatudott bujni hozzam. Mikor felkialzott jigy patkany csak meglepodve vontam ossze a szemoldokom. Majd mikor a goreny bujt ki a ruhak kozul csak elkuncogtam magam.
-Ugy latom tetszett a kis muveletem a baratoddal. Ezer orommel teszem meg legkozelebb is.- forditottam az arcom fele a fejet azzal, hogy a hajaba turtam, majd csokoltam meg finoman. Nem akartam elengedni.

Kétségbe esetten öleltem a nyakát Nagyon reméltem megvéd bármiféle vadállattól! Ahogyan láttam az a nagy, hosszú pamacsot kimászni a táskából a vállaim leengedve sóhajtottam fel. Szóval a kis dögöm volt. Na megállj ezért még kapsz! Nem néztem Davenre mikor beszélni kezdett, még mindig a táskát lestem meredten, várva, hogy még valami undok lény másszon ki belőle. Ahogyan a hajamba túrt, s maga felé fordította a fejem nagyot nyeltem. Csak pislogtam rá azokkal a nagy, zöldes szemekkel és mikor megcsókolt felsóhajtottam. Ez a tigris csak nekem kismacska, mi? Lágyan csókoltam vissza, majd fejem elhúzva finoman döntöttem homlokom a homlokának.
- Tetszett...de mertél is volna csúnyább dolgot tenni vele! - haraptam rá játékosan az orrára.

Mikor felsohajtott elmosolyodtam. Ahogyan elmondta, hogy tetszett neki, csak mertem volna durvább dolgokat csinálni, elkuncogtam magam.
-Miattad nem tettem többet.-bugtam finoman, kissé lejebb hajolva igy a nyakába furtama fejem ugy dörgölőzve hozzá, miközben átüleltem és magamhoz húztam. Most valamiért nagyon elmacskásodtam. De olyan jó, hogy itt volt most nekem.

Ahogyan hozzám bújt és dörgölőzni kezdett halkan nevettem fel fejem hátra vetve. Ében tincsei közé túrva kezdtem el simogatni. Az én kismacskám... Finoman húzódtam el a karjaiból és feküdtem le a pokrócra, miközben a vállán felejtett kezeimmel húztam magammal, magamra. A nyakát átölelve szorítottam magamhoz, s fúrtam arcom a vállába.

Ahogyan felnevetett elmosolyodtam. Tudtam, hogy imádta ha ilyen vagyok. Mikor eldölt magával huzva akadozó sóhaj hagyta el a szám. Akaratlanul az a kép villant be amit megszakítottak az este kezdetén, így akaratlanul is mély nyókot nyomtam a nyakába.
-Ne haragudj...Túl csábító vagyn.- nyögtem mosolyogva, miközben elhúzódtama nyakától mielőtt kísértésbe esek, ugy feküdve le mellé.

Szerettem, ha ilyen kismacskás, bár nő lévén a másik énjéért is tejesen oda voltam és igényeltem. Ahogyan mély csókot nyomott a nyakamba hátra vetettem a fejem és felsóhajtottam. Habár igazán azért bújtam oda, hogy majd aludni tudjak, de azt se bántam volna, ha rám veti magát. Ahogyan azt mondta ne haragudjak...és leszállt rólam már halkabb, beletörődő sóhaj kíséretében fújtam ki a levegőm. Mikor mellém feküdt a mellkasához bújtam. Felhúzva a lábaim, összekuporodva öleltem át és hunytam le a szemem.

Hallottam a sohaján, hogy azt sem bánta volna, ha folytatom amit a kastélyban abbahagytunk....de itt nem... A toronyban a padlón más volt. Az a mi kis rejtekhelyünk és ott senki sem volt a közelünkben aki hallottta volna a vele járó hangokat de itt... csak egy vékony fal volt. Mikor hozzámbújt, csak magamhozölelve hagytam hogy szuszogjon. Én is ezt tettem. Ugyan pihentem az éjjel de képes lettem volna még aludni vele.

nem kellett sok ahhoz, hogy elaludjak az karjaiban. Most éreztem csak igazán, mekkora áldás is, hogy velem van. Mindegy hol vagyunk... puha ágyban, vagy egy hajó padlóján... mellette tökéletes. Mivel keveset aludtam az éjjel végig tudtam aludni a napot. Légzése és szívének ütemes verése, mély álomba ringatott.

MIkor hallottam, hogy eleludt csak mosolyogva csokoltam a hajába. Én is lehunytam a szemem, de a gondolataim magukkal ragadtak. Nem tudtam mire számíthatopk, mi vár rám odakinn. Minden annyira idegen lesz, hiszen kétszáz év...az olyan sok idő. Akkor még alig voltak modern dolgok, sőt a mai állásből nézva az én modern dolgaim már rég használhatatlanok mert felcserélték őket. VAn egy olyan érzésem, hogy ott nekem lesz szükségem rá és nem neki rám. Enen zavaró gondolatok közepette aludtam el én is.

Nagyjából sikerült kialudnom magam mindenféle nagyobb gond nélkül. Nem keltem fel semmiféle mozgásra... és a tény, hogy ölelhetem Davent és a kisgörényem közénk bújt, csak javított mindenen. Hirtelen hangos dübbenésekre pattant ki a szemem.
- Loryn! Gyere, ez tetszeni fog! - kiabált be Jamie... Szemfog mutogatós... hatalmas ásításra nyílt a szám, majd az ajtóhoz mászva eltoltam az utazóládát, mi eddig torlaszként szolgált. Gondolva, hogy Jamie nem hív ki a napra, nyugodtan nyitottam ki az ajtót. Hál' istennek valóban esete volt már, s a hold magasan az égen ragyogott. Kérdő pillantásokat vetettem a fiúkára, a pedig a fejével előre bökött. Ahogyan hétra fordultam... a szememben felragyogott az hőn szeretett kép. Ezernyi csillagként ragyogtak a városi fények. Az én városomé! Tátva maradt a szám, majd hangosan és boldogan nevettem fel. Jamie nyakába ugrottam és csókot nyomtam az arcára.
- Ott a város! A városom! - nevettem boldogan ugrálva.

Arra ebredtem jogy Loryn kiszallt a karjaim kozul es kicsapva az ajtot rohant ki remulten ugrotzamnutana a nap miatt de szerencsere mar ejjel volt. Mikot megpillantottam, hogy boldagan a nyakaba ugrik csak hallkan, hogy nenhalljak sohajtottam fel. Meglatva a fenyeket egy nagy gorcs allt a gyomromba. Tulajdonkeppen egyfajta felelem allt fel bennem. Ez annyira nem az en vilagom. Itt semmit sem tudok hogyan mukodik nem ismerem az emberek viselkedeset vagy az illemet... Itt olyan elveszett leszek, s gondolataimat a ketsegbeesett arcom is elaruta.

Mikor Daven is kijött arcomon hatalmas boldog mosollyal fordultam felé. Észre sem véve az arcára kiült aggodalmat léptem azonnal hozzá és öleltem át az ő nyakát is. Nagy csókot nyomva az arcára, dörgölőztem az arcához, majd kuncogva el is engedtem.
- Ugye milyen gyönyörű? Imádom! - csillogott a szemem, ahogyan azt a csodás képet néztem, s a fekete vizet, melyben tükröződött. Mikor újra Davenre néztem, már fel is fogtam, mit is rejt tekintete... Mosolyom lassacskán lemosódott az arcomról és finom, aprócska lépést tettem felé.
- Mi a baj? - kérdeztem épp csak hallhatóan. Megrémített... féltem megbánta, hogy velem jött...

Mikor hozzam ugrandozott, csak felkarommal derekat atolelve engedtem hog csokot nyomjon az arcomra es oromtancot lejrsen. De a szemem nem tudtam levenni a varos latkeperol. Hatalmas tornyok ezernyi csillaggal kivilagitva hangos szamomra ismeretlen zajok... Minden annyira... Un volt... Mikor Loryn megkerdzte, hogx mi a baj csak megraztam a fejem es unmar ellagyult vonasokkal neztem ra.
-Nincs semmi baj. Csak majd meg meg kell szeoknom.- nyomtam lagy csokot a homlokara.

Nyugodt kissé mégis rossz érzést keltő hangján azt mondta nincs semmi baj, finoman elhúztam a szám. Nem nyugtatott meg..sem a hangja...sem a tekintete, amivel a várost kémlelte. Némán türtem, ahogyan csókot nyom a homlokomra, majd lábujjhegyre állva öleltem át a nyakát jó szorosan. Azt akartam, hogy csak engem lásson.
- Ne aggódj... vigyázni fogok rád! - súgtam mosolyogva. Habár fltem mit szól a világhoz...valahol mélyen, legbelül boldogdsággal töltött el, hogy végre, most az egyszer neki van szüksége rám.

Mikor atkarolta a nyakam ugy huzott magahiz elszakitottam a tekintetem a varosrol es az ovebe melyesztve helyeztem mindket kezem a derekarol.
-Ne vigyazz ram... Azt majd en fogok rad... Te csak legy mellettem es segits nekem.- bugtam finom lagy, kerleli hangon, majd lassan hozza hajolva csokoltam meg.

A mellkasàra dőltem. Kezem derekáròl a hasára csùszott.
- Pedig ény megakajtalak védenyi...- dörgölőztem lehunyt szemmel a mellkasàhoz, mint valami kismacska, miközben kislànyosan magyaràztam neki. Mert én nagy vagyok és erős és megtudom őt védeni.