-LEZÁRT JÁTÉK-

Sebastian:
- Nem zavarsz…sőt kifejezetten élvezem a társaságod, ez kivételes. – pillantottam vissza rá, majd kiléptem utána és bezártam mögöttünk az ajtót. Elindultunk a hosszú folyosón lassan és közben mindent megfigyeltem. Festmények a falakon…igazi kastélyos stílus, mint amiben én is laktam pár száz évvel ezelőtt.
- A szellemekben? – kérdeztem vissza, majd megráztam a fejemet.
- 600 éve élek, de nem láttam még a saját szememmel egyet sem…ha majd megjelenik egy nekem…akkor fogok, addig megmaradnak számomra legendának és hiedelemnek. – válaszoltam meg a kérdését.
- Miért te talán hiszel bennük? - kérdeztem vissza oldalra nézve rá.

Elpirulva figyeltem, ahogyan a még forrò tenyerével végig simìt a bőrömön. Összehùztam a szemöldököm, s elléptem mellőle.
- Ne játsz velem! Itt.most te maradsz alul! A rabszolgám leszel! - tettem csípőre a kezem, s mértem végig őt a szememmel, direkt vittem egy csipetnyi perverzitást is a hangoba, csak hogy ő is értse mire gondolok.

Mikor ellépett, csak fáradtan felsohajtottam. Nemhiába 200év alatt meg lehetett szokni a szobát, igy emlékezetből sétáltam az ágyamhoz és feküdtem le rá.
-Pedig most jol esne egy kis hidegvizes borogatás.-villantottam meg egy csibész mosolyt a rabszolgás bejegyzésére.

Karbatett kézzel, a fejem el fordìtva néztem őt, ahogyan lefekszik az ágyra. Mikor a borogatást emlegette azonnal kirohantam. A szobámba rohantam, a kedvenc kendőnet vettem elő, abba volt csomagolva az ingám. Màr mentem volna tovább, mikor visszanéztem, most jutott csak eszembe, mennyi kérdésemre választ kell majd adnia ennek a kis kőnek. A fürdő felé vetten az irányt, hogy bevizezhessem a ibolya színű kendőt. Mikor visszaértem leültem az ágya szélére és rá terítettem a borogatást, jò érzés töltött el, amiért gondoskodhattam ròla. Ott ülve láttam csak meg a cetlit, a kis tervem legfontosabb darabját. Azzal a bizonyos szòval rajta... Meg kellett szereznem! Körbe nem mehetek, rá kérdezne a miértjére... innen kellett valahogy elérnem. Megpròbáltam ùgy elvenni, nyùjtòzkodni érte, hogy a lehető legkevésbé dőljek Davenre.

Hidari
Figyelmesen hallgatom.
-Öhm...nem láttam még én sem egyet sem... -rázom meg a fejem. A következő kérdésére felpillantok rá. -Igen. Én hiszek. Ha azt mondják az embereknek van lelkük, akkor annak a léleknek, a Halál után kerülnie kell valahova, meg létezik meg ilyesmi...Ha meg nem kerül sehová, akkor itt marad, és ez a szellem. -magyarázom kissé kaotikusan ezt az egészet.

Mikor kirohant, csak felnyögtem. De aztan megéreztem a jóleső hideget, igy felsohajtottam. Jo érzés volt, hogy törődött velem. Mikor megéreztem, higy kissé rámereszkedik, probalva átnyulni, a keze után kaptam. Ekkor éreztem meg egy nem oda valo dolgot, igy gyorsan a markomba vettem, összezárva, hogy ne tudja elvenni.
-Mi áll rajta?- mosolyogtam, miközben behunytam a szemem. Felesleges volt erőltetni a látást. Most egy darabig ugy sem fog menni.

Sebastian:
A válaszán nem csodálkozom el különösképp, sokan mondtak már hasonlókat erre a kérdésre.
- Hát persze ez az alap...egészen megmagyarázhatónak tűnik és lehet, hogy így is van, de én igazán csak a szememnek hiszek már...a tapasztalat ennyi idősen sokkal többet ér már... - magyaráztam meg a racionalista érveimet.
- Persze az sem baj, ha hiszel ilyesmikben. - mondtam és egy rövidke mosolyt húztam a számra, néha túlságosan is földhöz ragadt vagyok úgy tűnik.

Mikor hirtelen megragadta a kezem rémülten feldikoltottam, pont ilyen érzés lehetett egy horror filmben lenni. Elvette tőlem a papírkát, jòl marokra fogva, nehogy elvehessem. Amikor rá kérdezett sértődötten elkaptam a fejem.
- Mi közöd hozzá?! Azt hiszed minden, ami a szobádban van az a tiéd is? - ezt az igen csak értelmes mondatot már èn se bírtam, fáradtan sòhajtva néztem Davenre - Nem az eszemért kedvelsz, igaz? - kérdeztem beletörődő hangon

Mikor játszotta a sértődöttet, elmosolyodtam.
-Nem hiszem.- csóváltam meg a fejem csukott szemmel.
-Tudom.- nyitottam ki hirtelen a szemem. A látásom mar javult igy haloványan, de ki tudtam venni a vonásait.
-Ugy az egész lényedért.-simitottam meg arcát azzal a kezemmel, amelyikben nem a fecni volt.
-A mellkasomat is, kérlek.-pihegtem aztan kissé fájdalmasan. Az arcomrol mar lehuzodott az égés, de az ingem alatt még mindig tüzeltem.

Magam elé meredve mosolyodtam el, olysn kedveseket, mond. Az én hercegem - ezt a gondolatott egy ùjabb sòhajjal jellemeztem. Elvettem a kendőm és kivittem át mosni, csak hogy ùjra hideglegyen. Ôvatos, gyengéd.mozdulatokkal keztem.el kigombolni az ingét, hogy ráterìthessem a rongyom.

Mikor megéreztem a hideg borogatást a mellkasomon, jólesően felnyögtem. Élvezettel nyöszörögve feküdtem az ágyon, miközben kezem a combjara siklott és azt kezdtem el simogatni.
-Köszönöm.- suttogtam, s pár verejtékcsepp kiült a homlokomra.

Elmosolyodtam mikor a kezére néztem. Jòl estek a mozdulatai, tetszett hogy nem bírja ki, hogy ne érjen hozzám. Letöröltem a homlokára kiülő izzadtság cseppeket, majd a kezem a hasára tettem. Lassan simogattam, miközben az arcához dőltem,hogy a fülébe ùghassam, a kis titkom.
- A kis cetli a kezedben...az áll rajta, hogy "Szeretlek"! - nyögtem ki nehezen.

Élveztem a simogatását. Nagyon is. Valahogy mintha az is enyhítette volna az égető érzést a bőrömön. Mikor a fülemhez hajolt egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Halva a szavakat, hatalmasat dobbant a szívem, akadozó sóhaj tört fel a mellkasomból. A másik tenyerem arcára fektettem, úgy húzva közelebb magamhoz. Mikor kinyitottam a szemem, s nem láttam az arcát, mardosni kezdett odabenn a bűntudat. Ragyogó szürke szemekkel néztem rá, majd kezeim segítségével magamra húztam és ajkamat szorosan övéhez nyomtam, mire vágyakozó nyögés hagyta el a torkom.

Hidari
-Igazad lehet...-bólogatok nagyokos fejjel. Meglátok egy ajtót.
-Nézzünk be...-és már nyitom is az ajtót. A gond csak az hogy bent a legnagyobb ellenségünk vár, a Napfény.
-Azt a rohadt...! -morgok fel, és becsapom az ajtót. Arrébb csámpázok az ajtótól, és a vállamra teszem a kezem. Király... Kiégette a ruhám, és még a vállam is...Auh...
-Áhh...Na látod ez a felelőtlenség...-mosolygok keserűen Sebastian-ra.

Sebastian:
Éppen szólnék neki, hogy nem biztos, hogy jó ötlet csak így benyitogatni random szobákba, de már késő volt. Távolabb léptem, de neki már késő volt, kicsit megégette magát, mire rosszallóan ráztam meg a fejemet.
- Ez valóban felelőtlenség volt. - mondtam komolyan, majd odaléptem hozzá és a sebet néztem, ahol kiégette a nap. Nem érte túl sokáig, mégis elég csúnya sebet okozott...Megérintettem óvatosan az égett vállát, majd összeszűkítettem a szemeimet.
- Jobb, ha átveszed a ruhád...a sebed hamar begyógyul majd... de többet ilyet ne csinálj. - néztem a szemeibe a komolyan és próbáltam érzéstelen maradni, de azért aggódtam érte...pedig alig ismertem még meg.

Hidari
-Jol van...-bolintok egyet, majd eltunok, de par masodpercmulva ujra feltunok Sebastian elott egy fel vallas poloban.
-Imadom hogy ilyen gyors vagyok...-mondom mosolyogva.
-Rendben nem nyitogatok tobb ajtot... De akkor hogy fedezzuk fel az erdekes dolgokat? -kerdezem nyafogva mikozben nagy szemekkel nezek fel ra.

Sebastian:
Eltűnik pár pillanatra, de már fel is tűnik előttem, mire egy kimért mosoly húzódik ajkaimra. Nagyot sóhajtok, aztán teszek egy igen egyszerű megjegyzést.
- Akkor csak azokat az ajtókat nyitogasd ami nem a napos oldal felé esik...de azért így sem illik ezt...sosem lehet tudni éppen mire nyitsz be az egyik szobában. - mutattam jelen pillanatban a baloldali ajtókra és nem tudtam úgy igazán nem elmosolyodni azon, amilyen szemekkel felnézett rám.

Hidari
-Hogy mire nyitok be...? -erre rögtön megszállják az elmém a perverz gondolatok, de gyorsan megrázom a fejem.
-Azt hiszem inkább nem nyitogatom az ajtókat...-vakarom meg a tarkóm. Felmosolygok rá.
-Lemerült az elem....-dőlök neki a falnak.

Sebastian:
- Nem tudom...sosem tudhatod és az elég kellemetlen. - néztem rá ferde szemmel, én sem csípném, ha rám nyitnának csak úgy random.
- Jó ötlet. - értettem egyet és indulni akartam a lépcső felé, hogy lent is kicsit körbenézzek, de ekkor Hidari nekidőlt a falnak váratlanul mire visszafordultam hozzá.
- Ha fáradt vagy visszakísérlek a szobádba és pihenj...a tegnapi miatt nem csodálom, ha még mindig kimerült vagy... - fogtam meg a karját, miközben egy finom mosoly húzódott a számra.

Hidari.
-Mehetunk. -karoltam bele rogton. Nem akarom hogy aggodjon miattam.
-Jol vagyok. -mosolygok ra. "Barmikor kepes lennek ele vetni magam, hogy igyon a vetembol...Az erzes ami kozben atjart....mindent megert..."
Biztatoan felmoslygok ra.
-Nezzunk korul.

Magàra hùzott, a bőre kishìjján égetett, ettől.a gyomrom ismét görcsbe rándult, mi van, ha.komoly baja esett? Ha.nem jön rendbe? Már a gondolattòl is könnyek szöktek a szemembe. Tudom nem ismerem régòta, de.soha senki iránt nem érezten ekkora szeretet. Magam is meglepődtem a dolgon. Mikor.megcsòkolt csak egy pillanat erejéig csòkoltam vissza, majd elhùzòdtam. Fejemet a vállának nyomtam.
- Ne is álmodozz! Most nem jàtszunk.ilyet! - szòltam rá duzzogò hangon

Mikor elhúzódott, elmosolyodtam.
-Nem tudom miről beszélsz.-simítottam végig a haján. Mélyen a szemébe néztem, és kezdett kitisztulni a látásom, de a őröm még égett.
-Ha most megbocsájt drága hölgyem, vennék egy hideg zuhanyt. Talán az enyhít a fájdalmamon-mosolyogtam rá, majd finoman elkezdtem letolni magamról.

Legurultam ròla és elterülem az ágyán. Elnyùjtòztam ès kényelembe.helyeztem magam. Mikor felkelt az oldalamra feküdtem és az àgyra könyökölve megtámasztottam a fejem.
- Eljutsz odàig vagy segítsek? - kérdeztem csipkelődve

Sebastian:
Belém karolt mire csak még mindig ugyanolyan enyhén aggodalmas pillantást vetek rá.
- Biztos? - kérdeztem meg, nem akartam, hogy rosszul legyen vagy ilyesmi...na sosem hittem volna, hogy valaha is fogok bárkiért így aggódni...de már tegnap is ez volt amikor megízlelhettem a vérét. Megráztam a fejemet, majd bevágtam a nálam szokásos poker face-t inkább.
- Rendben de szólnod kell, ha nem érzed jól magad, nem szeretem, ha valaki nem őszinte vele e téren. - tettem hozzá komoly arckifejezéssel, de a biztató mosolya valamennyire megnyugtatott most. Remélem lesz is valami érdekes itt nem csak néhány régi tárgy meg stb...

Mikor legurul rólam, csak mosolyogva sóhajtottam egyet.
-Nyugalom. több évszázad alatt már eléggé kiismertem a lakosztályom.-somolyogtam hátra a vállam felet, majd felkelltem az ágyamról. Kissé bizonytalanul ugyan, de eljutottam a fürdőszobáig, ahol már könnyű dolgom volt. Felszabadító érzés volt a hideg víz érintése az egész testemen, mit néha jól eső sóhajokkal nyugtáztam. Mikor végeztem, csurom vizesen, törülközővel a derekam körül mentem ki és léptem a szekrényemhez.
-Ömm...Ebben viszont elkéne a segítség.-nevettem fel kínosan.-Csupán egy szürke nadrágot kérnék meg egy fekete inget.-vakargattam a tarkóm, mi már nem égett, persze a másik kezemmel biztos ami biztos tartottama törülközőmet.