Emberek a vámpírok szigetén /JÁTÉK2/

Mikor közzel húzott magához kis híja volt, hogy fel ne szisszenjek. Gyorsan a mellkasához bújtam, s belenyomtam a fejem, ne lássa fájdalmas arcom. Felnéztem rá, s mikor visszacsókolt, már megkönnyebbülve csókoltam vissza. Már tegnap este is éreztem ezt a fájdalmat, de akkor elnyomta vágy és az az a bódító mámor, amit kísért. Most viszont úgy nyilall belém újra és újra, minden mozdulatnál, mintha muszáj volna. Macska mód dörgöltem hozzá a fejem, majd mosolyogva felnéztem rá.
- Nem kell... szerintem lustálkodok még egy kicsit...de te menj csak, ha szeretnél, majd követlek...- mosolyogtam rá. Mikor elmondta mennyit jelentek neki, melegség öntött el, szegénykémből ki húztam tegnap este, hogy mit érez, pedig nem igen akarta kimondani.

Hidari.
Közelebb ülök hozzá, és a vállára hajtom a fejem.
-Már boldog vagyok...-mondom halkan. -Viszont most te jössz. Mesélj valamit... Bár ha nem akarsz az sem baj, úgy érdekesebb lesz, lassan megismerni...-nézek fel rá, és ekkor az arcom véletlenül elég közel kerül az övéhez, ahogy felemelem a fejem. Kicsit meglepődök, és elhúzódom.
-Bocsánat....-teszem a szám elé a kezem, és elmosolyodok.

Mikor hozzám bujt, mosolyogva felnyögtem.
-Inkàbb nem...Most megengedek magamnak egy kis lustálkodást.- nyujtozkodtam egyet, majd egyik karom a fejem alá tettem, mig a másikkal lágxan simogattam gerince vonalát.
-Remélem nem csalódtál benne...semmilyen téren.-tettem hozzá a végén sunyi mosollyal.

Eldőlt mellettem, kényelmesen elhelyezkedve kezdte végig simítani a hátam. Valahogy nem Nem ezt a választ akartam hallani, a fájdalmat nehéz eltitkolni és szerettem volna, ha lelép, hogy egy kicsit szenvedhessek magamban, de nem így tett. Óvatos mozdulatokkal feküdtem a hasamra, a fejem az ablak felé fordítottam, nem ő felé. De közel maradtam hozzá, nem akartam, hogy ezt higgye elutasítóan teszem.
- Hát nem...- kuncogtam halkan, Jézusom még ez is fáj! - Sőt... kellemesen csalódtam...- válaszoltam, a hangomon is hallható mosollyal

Mikor elforditotta a fejét összevontam a szemöldököm. Nem tetszett ez nekem.
-Valamit nem mondasz el.- kezdett gyanakvo lenni a hangom. Egy pillanaton belül fogzam mega derekánál és emeltem a magasba ezzel a hasamra ültetve. A látvány ismét megbabonázott és egy kis időre el is vonta a figyelmem. Végül inkább ovatosan betakargattam majd ugy néztem rá számonkérő tekintettel.

Sebastian:
Közelebb jött és a vállamra hajtotta a fejét én pedig mindezt csak egy mosollyal konstatáltam. Mikor arra kér, hogy most én meséljek valamit csak elhúztam a számat, de közben meg is nyugodtam, hogy nem muszáj...mert akkor érdekesebb lesz engem lassan megismerni.
- Inkább az a baj, hogy a 600 évből nem tudom mit mesélhetnék...jó ideig éltem a szüleim kastélyában aztán utazgattam mindenfelé, rengeteg dolgot láttam...de legtöbbször nem túl jó élményekben volt részem. - mondtam, amikor felnézett rám és ekkor az arca igencsak közel került hozzám. Láttam, hogy meglepődött..de szinte azonnal elhúzódott és feleslegesen bocsánatot kért.
- Ugyan nincs miért bocsánatot kérned... - mosolyodtam el értetlenül...és most én hajoltam direkt közel hozzá.
- Na, én sem kérek bocsánatot látod? - érintettem meg arcát, majd egy finom csókot leheltem a homlokára.

Hirtelen megragadott és az ölébe vont. Azt hittem meg szakadok, amilyen erősen csak tudtam a számba haraptam, visszafojtva és elhallgatva a fájdalmam.
- Hogy az a...kibaszott...jó édes...- nyögtem, egy-egy szót elhallgatva, amit mondani akartam, sokal cifrább volt.

Mikor láttam az arcára kiülni a fájdalmat elkomorodott a tekintetem.
-Én tettem?- hozzá sem mertem érni. Féltem mégnagyobb fájdalmat okoznék neki.
-Mond...hogyan tudnék segiteni?- tekintetem riadt lett. Féltettem, hisz akármennyire erős, ő hozzám képest, csak egy törékeny porcelánbaba és féltem kàrt tetzem benne...

És ennyi volt, öt percig se ment ez a titkolózást. Ez a párkapcsolat nehéz dlog, annak, aki nincs hozzá szokva. Fáradt sóhaj kíséretében dőltem a mellkasának, ha nem mozdultam, semmim sem fájt.
- Nem tetted...Kicsim...- én magam is meglepődtem a becézésen, csak úgy kicsúszott,végig se tudtam gondolni. Hé...a szavakat nem lehet visszaszívni?! Mikor lettem én ilyen nyálas szerelmes?! ...és miért tetszett ez nekem?
- Csak...pihenek egy kicsit és jobban leszek...azt hiszem megerőltettem magam..- nevettem fel kínomban, majd felnyögve abba is hagytam, belefájdult a hasam.

Mikor becézni kezdett, felvontam a szemöldököm és kikerekedett a szemrm. De aztan jobban belegondolva...
-Hmmm... Pedig azt hittem elég nagy vagyok.- mosolyogtam srjtelmesrn, majd ismét végigsimitottam lagyan a gerince vonalán.
-De a kérhetem ezt a nyilvánosság előtt mellőzd. Nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez. -mondtam kedvesen miközben folyton cirofattam.

- Igen..ez fura volt...- nevettem el magam - Áááu - húztam el a szót, nagy levegőt vettem és újra neki döntöttem a fejem, lehunytam a szemem és próbáltam visszaaludni, egyszerűen fáradt voltam a mai naphoz - Daven... te is hallottad azt a dübbenést az előbb? - kérdeztem nyűgösen

Mikor felhajdult,csak megfeszultek az izmaim. Fájt nekem us, ha ő szenvedett.
-Igrn hallottam. Remélem nem szándékdzik mégvalaki romba dönteni a kastélyom.-néztem kissé felelősségrevonó tekintettel Lorynra,de a vegem elmosolyodtam.
-Kérlek...szolj, ha bármiben tudok segiteni.- néztem mélyen a szemébe, mialatt folyton cirogattam a takaro alatt.

Kinyitottam a szemem és természetesen nem komolyan gondolt, gyűlölködő szemekkel néztem fel rá.
- Mi az hogy "még" valaki? - kértem számon rajta. A simogatása jól esett, szinte gyógyított. Kérdésére csak bólintottam, majd lehajtottam a fejem, magamat ismerve úgy sem tartom be ezt a kérést. A karomon volt egy lila folt, azt bámultam, biztos voltam benne, hogy tele vagyok velük, hisz a heves éjszakában, senki sem szólt, ha a másik kicsit durvábban érintett. Nem gond, hamar begyógyulnak.

-Nem is tudom...- mosolyogtam majd egy csokot nyomtam a feje bubjara.
Észrevettem, hogy néz valamit. Mikor letekintettem rá, tekintetem elködösül. Kissé megemelve a takarót láttam, hogy a teste különboző helyrin ahol hozzá ertem hasonlo foltok takarták. Akkor ezért voltak fájdalmai...
-Soha többet...- suttogtam miközben hatravetettem a fejem. Az én hibámbol vannak most fajdalmai mit sosem bocsátok meg magamnak.

Sötét szemekkel meredtem magam elé, mikor súgott valamit felkaptam a fejem. Először fel se fogtam mit mondott, majd ahogy még egyszer átgondoltam, felfogtam szavait.
- Hé! Hé,hé,hé! Nem gondolod, hogy ebbe nekem is van bele szólásom?! - meregettem rá a szemeim. Nem láttam okát az aggodalmának, ez csekély ár volt azért az éjszakáért.

Mikor tiltakozni kezdett, csak nagyot sohajtottam.
-Ebbe nincs.- néztem komolyan a szemeibe.- nem fogom az épségedet kockáztatni az élvezetemért. Tul fontos vagy nekem ahoz.- amint ezeket kimondtam a tekintetemben megcsillant az aggodalom kis fénye. Nem akartam, hogyha nem tudom visszafogni magam, sulyosabb következményei legyenek. Szégyen, de ilyen téren én egy fékezhetetlen vadállat vagyok, és nem akarom, hogy ennek pont Ő lássa kárát...

Válaszát halva éreztem fellobban bennem a láng. Hét igen, ha egy kicsit ölelgetem őt az elemem újra tölt és máris elég erős vagyok egy kis vitához. Felháborodottan hallgattam. Egyre csak vörösödő szemekkel, fél szemöldököm felvonva hallgattam.
- Mi az, hogy "Ebben nincs."?! Tudtommal egy pár vagyunk, egy csapatban játszunk, társak vagyunk! Ami a te dolgod, az enyém is és fordítva.... Ilyenkor hol vannak a nyálas dumák, amiket eddig nyomattunk?! "Tiéd mindenem, a testem és a lelkem is.." Ha ez így van, akkor az a bizonyos részed tegnap este óta az én tulajdonom! És nem csak a te élvezeted! Az enyém is... és abban biztos lehetsz, hogy nem játszunk ilyen "plátói szerelmes" dolgot! - hadartam, szinte levegőt se vettem. Nem akartam veszekedni, túl sokszor kapunk össze már így is, inkább magyaráztam neki, mintsem kiabáltam, vagy veszekedtem volna.

Hidari
Lehunyom a szemeim, es a nyakara teszem a kezem, es onnan vegig huzom a kezem a mellkasan.
-Rendben...Csak nem mimdig tudom eldonteni hogy mi fog zavarni es mi nem?...-nevetek fel halkan,es megfogom a kezet.
-Jo erzes...erezni teged...-nezek fel ra nagy csillogo szemekkel, majd zavartan lesutom a szemeim.

Mikor elkezdte a fejemhez vágni a dolgokat, eddig szürke szemem vörös szinven lángolt. Egy pillanst alatt vágtam gerincre, figyelve a legkevesebbett kelljen mozdulnia ezzel ajdalommentesse probalva tenni a helyzetvaltoztatast.
-Na akkor most tisztázzunk valamit...- morogtam voros szemekkel.-Én nem vagyok senki tulajdona. Tény, hogy hozzád kötöttem tegnap éjjel az életem, de attol ez-nyomodtam kisse hozza-még rajtam van, és en irànyitom-jelent meg vérfagyaszto mosoly az arcomon.
-Mellesleg...-hajoltam bele a nyakába-Ki beszélt itt plátói szerelemről?-nyaltam végig lágyan a nyelvemmel. A bőre sejmessegetol felnyogtem, de megfigadtam hogy nem okozok neki tobbet fajdalmat...

Felsikoltottam mikor az ágyra lökött, nagyon meglepett, arra számítottam, hogy lekiabál, vagy valami, de arra nem, hogy ledob. Hál' istennek biztosan fogott, a puha ágyra való ráhuppanás nem okozott fájdalmat. Őt hallgatva elvigyorodtam. Vörös szemekkel, fog villantós mosolyommal egész ördögien festhettem. Most jöttem rá, miért is lettem szerelmes ebbe a pasiba. Mert megőrjít! S vörösen szikrázó szemei, a hangja, az arca, a tettei... amikor ennyire rossz fiú... Mikor nekem nyomta magát nem bírtam tovább, hátra vettem a fejem és elnevettem magam.
- Azt hiszed te irányítod? Nem úgy van az...- kacsintottam rá kihívóan.  A fülembe durmolt és én felnyögtem, mikor megnyalta a nyakam már éreztem magamon a hatását, nem lesz ez így jó. Nekem nyomja magát és nyalogat?... Már most rosszul kezdődik...

Mikor elnevette magat joizuen rlmosolyodtam.
-Nem hiszem...Tudom!-vigyorogtam ördögien, majd elhuzodtam tőle igy testunk mar nem ert össze.
Vörös tekintete és hofeher tincsei a felhomajban megbabonaztak. Vadito mosolya rabul ejtett es ismetelten ramkuldte a kisertest, mi ellen most 10korommel harcoltam.

- Oh, édesem... olyan kis naiv vagy - nevettem fel, a lehető legcsábosabb hangomat vettem fel, ez az én területem volt - De, ha háborút akarsz, akkor legyen! - ültem fel, megtámaszkodtam a karomon, majd kezem a mellkasára téve, ültem az ölébe. A szemébe néztem, vörös szememmel elkaptam az tekintetét, egész addig fürkésztem a szemét, míg az orrunk egymásnak nem ért, csak ekkor hunytam le. Ajkaim szorosan az övére tapasztottam.

Mikor elnevette magàt, nem tudtam mire vélni. Aztán már kezdtem sejteni, higy sántikál valamiben. Ez be us igazolódott, mikor beleűlt az ölembe. Ajkai érintése perzselte a bőröm és még tobbet akartam belole. De aztan mehis en szakitottam meg a csokunkat.
-Ne akard ellenem hasznalni a mocskos kis trükjeidet!-vigyorogtam ra de a szememben ott egett a tuz.

Mikor elvettem a fejét vágyakozó arccal kaptam utána. Falni akartam az ajkait, enni őt. A vállait dörzsölgetve, bájos szemekkel próbáltam meg elkapni a tekintetét. Mikor rém nézett elvigyorodtam.
- Miért? Azt szeretnéd, hogy más ellen használjam? - dőltem hozzá még közelebb, melleimet szorosan a mellkasának nyomtam, hogy érezzen.

Mikor feltette a kerdeset, minden izmom megfeszult es szorosan az agyhoz nyomtam.
-Ha azt ajarod hogy utana halott legyen az illeto, csak rajta.- morogtam a szemébe nézve. Csak a gindolatot is utaltam, hogy valaki mas er hozza. Ő már az enyém volt es minden erőmmel meg akartam ovni...