Emberek a vámpírok szigetén /JÁTÉK2/

Éreztem, ahogyan forró magja szét árad bennem, és az érzés olyan volt, mint a földrengés utáni utórengés... a gyönyör felfokozása. Tágra nyíltak a szemeim és ajkaim néma nyögés hagyta el. Ahogyan magára húzott én úgy, ahogyan rá dőltem, mozdulatlanul feküdtem ki. rajta Lihegésünk megtöltötte az általában csendes szobát. Teljesen kimerültem. Pár perc elteltével, mikor légzésem vissza állat a normálisra, remegő kezekkel emelkedtem fel, s dőltem le mellé az ágyra. Kezem a hasamon pihentetve feküdtem tovább, miközben felé fordítottam a fejem, s fáradt mosolyra húzódott szám.

Nem birtam megmozdulni, a teljes testem valósággal zsibbadt. Mikor ereztem hogy rendezodik a legzese es lefordul rolam csak nagyot sohajtottam de utana meg mindig kapkodtam a levegot. Remego kezzel takartam be ot majd a derekam, s fele forditottam a fejem de ekkor abkezem ismet lerogyott a fejem fole. Nem birtam megszolalni sem mozogni.

Mikor betakart lepillantottam a takaróra, majd vissza rá. Ha akartam volna se tudtam volna megszólalni, de nem is kellett. Pont elég volt, hogy a szemeibe bámulhattam. Azokat a szép, vöröses szürke szemeit. Szemhéjaim kezdtek elnehezülni, s minden pislogással egyre kevésbé tudtam kinyitni a szemem. A végén lehunytam őket, s álomra szenderedtem mellette.

Mikor lebezett a takarora csak faradtan elmosolyodtam. Igazan jo erzes jart at amiert ilyen kimerultnek lattam. Mikor faradtan pislogni kezdett csak vegigsimitottam az arcan. Miutan lehunyta egy ideig csak cirogattam, majd kezdett rajtam is urra lenni az almossag. Mielott en is lehunytam a szemeim egy faradt joéjtcsókot nyomtam a homlokara majd atolelve szorosan magamhoz vonva nyomott el engem is az alom.

A reggel nem indult épp a legjobban. A ködös mámor helyét hasogató, éles fájdalom váltotta fel. Összevontam a szemöldököm, s úgy kezdtem nyitogatni a szemem. Halkan morogva fordultam át a másik oldalamra, Davennek háttal. a fejemre húztam a takarót, s halkan morogva próbáltam meg megszűnni létezni. A tegnap estét ugyan csodássá tette az alkohol, de amit maga után hagyott...

Reggel kisse halkan szuszogva horkolva kezdtem. Hirtelen eles fajdalom hasitott a fejembe mire felhorkantottam es a fejemhez kaptam. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, vagy hogy mi tortent az este. Mikor meglattam a nekem hattal fekvo lanyt, csak halovanyan elmosolyodtam. Felvillantak az emlekkepek a csodas ejszakarol, igy finoman vegigsimitottam a karjat majd egy csokot nyomtam a takarobol kilatszo vallara. Hirtelen megint belem hasitott a fajdalom, igy kiultem az agy szelera majd felallta, es a mosdo fele kezdtem tamolyogni. Kimondottan rossz otlet volt, mert megszedultem es olyan gyomorrandulas tort ram, mitol azonnal a mosdoban termettem. Magamra zarva az ajtot hogy senki ne tudjon bejonni hajoltam a kagylohoz es uritettem bele ami a gyomrombol felkivankozott. Vagyis a tomenytelen alkoholt. A francba nagyon deja vou erzesem bolt...

Hallottam, ahogyan az ágy nyikorogni kezd, ahogyan megmozdul. Istenem...halkabban! Mikor csókot nyomott a vállamra végig futott rajtam a libabőr, s mikor kitámolygott letöröltem csókja nyomát. Másnaposan nemhogy zsémbes voltam, egyenesen utáltam, mindent és mindenkit! Kattant a zár és nem sokkal később hallottam, hogy az Babám sincs sokkal jobban. Na f*sza...jó kis napunk lesz... Pár perc elteltével lassan kikeltem az ágyból. A szélére ülve vettem vissza az ingét...az ingemet! A bőröndömből nagy morgások, szitkozódások kíséretében kotortam elő a cigim. Hál' Istennek kora reggel volt, a nap nem sütött még annyira erősen, hogy nem bírjam ki. A függönyt elhúzva gyújtottam rá az első szálra.

Mikor vegre felegyenesedtem megereztem valami furcsa szagott. Dohanyfust volt. Szinte lattam lelki szemeim elott ahogyan az arcom zold szinuve valtozik igy ukra abfeher porcelan fole hajoltam. Mikor mar semmi sem maradt a gyomromban,es ezzel sokat is mondok, ugy gondoltam hogy nem megyek ki meg a szobaba mert a mostani kedelyallapotom alapjan csak a veszekedes lenne belole ha meglatom nala a cigarettat. Inkabb csak megengedtem magamnak a huvos zuhanyt es beallva ala a vizben dorzsolve az arcom probaltam kimosni magambol mindent.

Három szál cigivel később elkezdtem érezni, hogy élek, nem haltam meg. Még élek. Már gomboltam volna be az ingem, mikor rájöttem, hogy majdnem minden gombját leszaggattam az éjjel... Nagyot sóhajtva vettem elő egy újabbat az övéi közül, egy halvány kék, hosszú ujjú darabot. Gyors mozdulatokkal gomboltam be, természetesen dekoltázsom meghagyva. Elláttam magam egy eléggé fontos fehérneművel és egy hajcsattal, mellyel a hajam tűztem fel, mely most igen csak zavaróvá vált. Egy pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy most azonnal levágom a francba a fenekemig erő, hófehér tincseket, de... ilyet az ember másnaposan ne tegyen... nagy eséllyel bánja meg. A doboz cigim kézbe véve indultam kifelé. Érdekelt is engem kivel találkozom most így... ha nem tetszik ne nézzen de, ha tetszik, meg had bámuljon!

/Nahh ehezba bamulashoz Davennek lesz egy-ket szava xdd/
A huvos viz lassan kimosott belolem egy jo reszet az emelygesnek es az alkohol maradvanyainak. Ereztem hogy ez a nap valamiert nem lesz a kedvenceim koze sorolhato. Mikor kimasztam a kadbol fogatmostam majd a torulkozot a derekam kore csavarva leptem ki a szobaba ahol mar senki sem vol. Mi meglepo... Magamra huztam mustarsarga nadragom majd egy szurkes inget hanyagul logva hagyva magamon. Vegignezve a szekrenyemen megcsovaltam a fejem. Ha ezbigy folytatodik nem marad ruham. Lassan egy naaaagymosast el kene intezni. Ahogyan kileptem az ajton megkordult a gyomrom. Morogva vettem az iranyt abkonyha felebhogy haraphassak valamit.

jujci.xdd/

A konyha felé vettem az irànyt remélve találok valamit, ami elűzi a macskajajt. Lefelé menet senkivel sem talàlkoztam, azt hiszem hála az égnek. Voltam már szebb âllapotomban is... Lent kutatni kerestem, hàtha meglelem annak sz undorìtò kàvénak a maradvânyàt. Mindent szétszortam. Kipakoltam, de semmit sem talàltam. S ematt kezdtem egyre jobban oda csapni a dolgokat. Minél jobban ment fel bennem a pumpa, annàl erősebben. Mikor Daven belépett egy pillanatra rà néztem, oda böktem neki egy halk sziát, majd tovább kutattam.

Hidari
Elmosolyodom.
-Hidd el...Amint jobban leszel, majd kimegyünk a többiek közé, ha van kedved. -beszéd közben előre húzom a hajam a vállamra, és elkezdem befonni. Kicsit furcsálló grimasz ül ki az arcomra.
-Te...Te is hallod ezt? -nézek döbbenten vöröslő szemekkel Sebby-re. -Valaki sikoltozik...-és a felismerés mint egy villám csap belém. -Oké oké...azt hiszem ezt...ezt felejtsük el...-nevetek fel kissé elpirulva. Ezek olyan sikolyok hogy....hát....na mindegy
Tovább fonogatom a hajam miközben enyhén elpirulva somolygok.

Mikor beleptem a konyhaba... Hát, még mjndig jobb mint amit a konyvtarral tett. Hallottam hogy odabok nekem egy halk sziat mire elfintorodtam. Csak ennyi? Es a torodes? En igenylem a torodest!!! (dikk mint valami fürdősk*rva xdd) Nagy sohajjal az egyik meg fel nem zargatott szekrenyhez mentem.
-Mit keresel?-neztem ra egy pillanatra majd vissza a szekrenyhez.Kivettem belole egy bogret, majd ra egy szurot. Vegul az egyik legfelso polcbol kivettem egy fekete femdobozt es amig feltettem a vizet es vartam hogy forrjon ket kanal kavezaccot kanalaztam a szurore hogy majd aztan leontsem forrovizzel.

istenem de cuki volt, az egyik legcukibb tőle.><.:33/

Láttam nem tetszett neki valami, de vagy mondja a szemembe, vagy hallgasson mindörökké, jobban jár! Lazán besétált és egyetlen mozdulattal kivette belőle azt, amit én kerestem. Látva mit csinál becsaptam a szekrény ajtót, s leültem a székre, az asztal tele volt holmikkal, épp csak egy aprócska hely volt, mire feltudtam könyökölni.
- Semmit! - morgottam sértődötten. Megtaláltam volna egyedül is! Nem sokáig bírtam egyhelyben ücsörögni, felpattantam és az ablakhoz vágtattam, kinyitva azt, újabb szálra készültem rágyújtani. Az utolsó szálaim egyike volt...Kedves naplóm...elfogyott a cigim. Nem tudom mihez kezdhetnék. Félek, a párom egyik nyakkendőjével fogom felakasztani magam.
- Itt semmit sem lehet megtalálni! - mordultam fel.

Mikor lattam, hogy az asztalhoz ul, csak kovettem a rekintetemmel. Csak neztem ahogyan szenved es azt mondta semmit nem keres mire megvontam a vallam. Mikor felpattant es az ablakhoz ment en leemeltem a forrovizetajd leszurve a kavet beizesitettem. Mikor mondta, hogy itt semmit sem lehet megtalálni, csak felnyogtem.
-Meglehet. Csak a megfelelo helyen kell keresni.- biccentettem majd a bogrevel a kezembe a pultnak doltem es beleittam az italba.

Rá gyújtottam a cigimre, s jó mélyet szívtam belőle. A válaszát hallva szinte ölni tudtam volna azokkal a szemekkel, mikkel rá néztem, miközben kifújtam a levegőt.
- Nem, nem lehet! Mert... itt nincs semmi! És ha van az is el van dugva! De mindegy...mert amúgy sincs nincs!... se élet, se a világ... - fordítottam el a fejem - hiányzik a tévé...meg a kedvenc sorozatom... és a megszokott kávém és bögrém...! - puffogtam. Ilyenkor annyira utáltam magam.... Hát igen... másnaposan sose beszélgess a pároddal, mert könnyen megbánhatsz minden szót. Sőt.. másnaposan ne csinálj semmit! Csak feküdj vissza...

Csendben hallgattam vegig az ismetelt kirohanasat. Az utolso mondatainal kisse megszoritottam a bogret, majd nagyot sphajtva tettem le azt a pultra a tartalmával együtt.
-Értem.-motyogtam, majd megfordultam es kimentem az ajtón egyenesen a kávézóba. Valahogy az ilyen megszólalásai fájtak, de meg tudtam érteni. Nem ebbe az életbe született. Akármennyire is szenvedni fogok, az első hajóval elengedem, hisz már nem egyszer a tudtomra adta, hogy nem érzi itt jól magát...

Két és fél perc. Ennyi kellett, ahhoz, hogy eljusson a tudatomig, hogy ezek talán nem esnek olyan jól neki. Nem így akartam mondani...nem is akartam mondani! De.... argh! Istenem, ez van. Mikor kisétált az ajtón összehúztam a szemöldököm, gyorsan elnyomogattam a cigimet és utána rohantam.
- Ne merj megint faképnél hagyni! Hallod?! ...Mindig ezt csinálod! - követtem.

Mikor beért engem, csak megtorpantam, majd megfordultam.
-Miért, akkor mit csináljak? Maradjak ott és hallgassam h

Mikor beért engem, csak megtorpantam, majd megfordultam.
-Miért, akkor mit csináljak? Maradjak ott és hallgassam hogy nem tudok neked mindent megadni, pedig szetetnék?!-mondtam reménytelen hangon kissé széttárt karokkal.
-Loryn...-kezdtem kissé baljósan majd közel léptem hozzá, mégsem érintettm meg. Nem egyszer razott mar le magarol ilyenkor es egy olyan megmozdulasa most mindent osszetort volna, igy inkabb a lehetoseget sem adtam meg neki.
-Mindennél fontosabb vagy számomra, és szeretnék neked mindent megadni. De nem tudok. És ezt fel kell fognod! Szerintem már elégszer bizonyitottam, hogy az életemet adnám érted, de ha ez nem elég...akkor... Nem tudom mi egyebet adhatnék még. Ez nem a te világod és tudom, hogy hiányolod, és vissza akarsz oda menni. Ha... Lehetőséged lesz rá...én... Nem fogok az utadba állno.- nyögtemnki nagy nehezen, majd a vegen lerogyaszrottam a fejem. Nem birtam megmozdulni. Egyszerűen mint valami üres báb álltam ott...

Hallgatva amiket mond a világ legnagyobb s*ggfejének éreztem magam. Nekem..nekem csak nehéz megszokni! Meg...igen hiányzik, de... Meg amúgy is nyafogós vagyok!...Daven...úgy utálom magam... És talán a következőkért..azt hiszem még egy kicsivel jobban.
- E-ez meg a másik! Mindig elküldesz! "Én magam teszlek fel a hajóra!, Ha így gondolod szedheted is a bőröndöd!" - mélyítettem be a hangom. - Komolyan! Mi lenne, ha egyszer azt mondanám.: "Oké!" és fognám a cókmókom és lelépnék?! Azt mondod, hogy a tiéd vagyok... mégis...olyan könnyen elengedsz... - néztem fel a szemébe határozottan mégis bizonytalanul. Miért állok le vele vitatkozni? Csak át kéne ölelnem...most mégsem mozdulok.

Mikor meghallotram a szavait a kezem okolbe szorult. Ahogy kimondta, hogy könnyen elengedem, valami elpattant bennem. Hirtelen morrantam fel, majd vicsorogva taszitottam a falhoz, ket kezemmel megtamaszkodva abfeje mellett, ezzel elallva minden menekülési utvonalat. Mig masok fetrengenek a halalukon masnaposan, en ha nem vigyázok agresszívvá válok.
-Könnyen? Szerinted azokat könnyen mondom?!- morranok rá, miközben a düh kezdetleges kis szikrálya egyre nagyobb lángal ég immár vörös szememben.
-Ha vagy annyira idiota, hogy nem fogod fel, hogy meggyire fontos vagy nekem, akkor hidd csak ezt! Azért tűnik könnyűnek mert nem akarom, hogy szenvedni láss!- morgásom egyrebhallhatobb az üres eddig néma szobába, kezem a feje mellett ökölbe szorult.
-Hogy mit tennék? Valószínűleg egy napig magamba roskadnék. Körülbelül ennyi idő kell ahoz, hogy kiirtsak magambol minden érzést. Mert utána érzelemmentes gyilkológéppé változnék és megtisztitanám a szigetet azoktól a férgektől. -morgok immáron egyre erőteljesebben mi mar ilyesztőnek hat a vörös szemeim melletr.
-Ki tudom kapcsolni az érzelmeimet Loryn. És azt te nagyon nem akarod...

A falnak lökött, s mire észbe kaptam mindkét keze a fejem mellett volt. Az előbbi, összetört Daven már sehol sem volt, helyette itt volt az agresszív Daven. F*sza végre egy nyelv, amit értek. Egy darabig csak próbáltam eggyé válni a fallal, egészen hozzá simulni. Lesütöttem a szemem...talán..jobban jártunk volna, ha mosolyt erőltetek magamra és jó reggelt puszit adok... De most már legalább tudom, hogy van egy viselkedési forma, miben igencsak hasonlítunk. A másnapos idegbetegség. Mikor kimondta az utolsó mondatát felpattantak ekkor már vörös szemeim.
- Nem e?! Mindketten jobban járnánk! - fújtam rá macska módjára. Ha kilehetett volna kapcsolni, vagy egyszerűen kidobni ezeket az érzéseket... rég elmentem volna... és hallgatok anyámra, ki már több mint száz éve megmondta... sose legyek szerelmes...mert mindig kib*szott sírás a vége! Édes istenem... még mindig milyen igaza van.

Mikor visszakerdezett, es azt fujta mindketten jobban jarnank, egy pillanatra elakadt bennem anlevego. Mint mondtam, mindent meg tettem volna erte, ihy ha ezt akarta, akkor megkapta.
-Ha kellenék, a toronyban megtalálsz.- huzodtam el tőle érzelemmentes hangon. Mielőtt elfordultam volna még egyszer a szemébe néztem, de az én tekintetem üres volt. Akár csak egy magára hagyott üveggolyó a fűben. Lassan forditottam el rola a pillantásom, és indultam meg a torony felé. Az egyetlen rejtekem, ahol egyedül tudtam lenni, ám most mégis felajánlottam neki a lehetőséget. De...mégis minek? Ezzel a kijelentésével gyakorlatilag közölte velem, hogy nem akar tőlem többé semmit. Amint jobban leszek elhagyom a kastélyt és senki és semmi nem fog engem megakadályozni az ölésben.

Láttam! Láttam meghalni valamit a szemében... tényleg... nem kellett volna felkelnem ma. Elmondta hol lesz ugyan, de nem hittem, hogy túlságosan is látni akarhat ezek után. Még egyszer rám nézett én pedig fel ő rá, egyenesen a szemeibe. Éreztem, hogy könnyes a szemem, de nem sírtam. Nem. Azt nem! Egy darabig még ott álltam, még mindig a falhoz lapulva, majd mintha csak puskából lőttek volna ki felrohantam. A saját szobámból átcipelve minden ott maradt holmit kezdtem el becsomagolni a bőröndöm ő nála. A teljesen egyszerű fekete csipke ruhám vettem fel, se sminkkel, se a hajammal nem bajlódtam. Hiába próbáltam visszatartani őket, könnyek törtek ki a szemből. Egyszer csak megadta magát a testem, s térdre rogyva, a lábaimra hajolva, a lehajított ingét ölelve kezdtem hangosan sírni. Őt tényleg szerettem. És most annyira elcsesztem... És a legundorítóbb az egészben, hogy még mindig hittem a saját igazamban.