Angyalok és Ördögök /játék/

Láttam az arcán a grimaszt, de nem törődtem vele...Hidd el..neked is jobb ha nem égetlek. Mikor beszólt csak megforgattam a szemem és úgy ittam bele az energia italába. Ú is egy éhes farkas... Mikor a megcsalással jött ismét csak megforgattam a szemem.
- Szerelemben húboróban és bosszúban mindent szabad! - vontam meg a vállam, bár remélem azért sejtette, nem csainálnám meg

Meghallva azt a kis mondatat duhos tuz lobbant meg a szememben.
-Nagyon jol gondold meg mit teszel Will...-alltam fel nyugodt, kimert, megis fenyegeto hamgsujjal, majd tavoztam. Nem ereztem.ott jolagam.

Mikor felállt azzal a mondattal és faképnél hagyott éretlenül néztem rá, majd már szemem dühös szikrái őt követték. Azonnal felkeltem és követtem őt.
- Hidd el, amiúta együtt vagyunk más se teszek, csak jóól meg gondolom a dolgokat...- puffogtam mögötte zakatolva.Legszivesebben letépném a fejet ilyenkor, de...arh...

Mikor utan jott nem alltameg csak a kijelentesere, de area mar a falnak szegezrem ugy tamaszkodva meg fejeelett ket oldalt hogy ne tudjon suabadulni.
-Igen? Na es megis milben Will? Milet gondolsz meg jol?-neztem kivuleol latszolag nyugodtan, de a szemem es a hanhom...az a beteges mit utal es kirazza tole a hideg, nemi turelmetlwnseggel megfusuerezve.

ikor hirtelen a falnak nyomott halkan nyögtem fel, majd néztem fel azokba a dühös vörös szemekbe. Régen talán megijesztett volna, de már...nem volt rém hatéssal.
- Mindent! Hogy mit mondjak, nehogy felhúzzam a Nagyságos Urat! Meg...méeg mérazt is, hogyan viselkedjek! Régen nem érdekelt, de most... akárhényszor önmagam próbálok lenni rá kell jönöm, gyűlölködő szemek vizslatják mennyire nem vagyok hozzád való! Hogy gyerekes vagyok, konos és... és..és mr unom, hogy folyton attól kell félnem azzal leégetlek azzal aki vagyok! Érted?! Ezt kell jól meggondolnom,,hogy kimutassam e, hoy ki vagyok... - morogtam rá vissza idegesen majd sütöttem le a szemem. Ez tényleg bántott...tényleg féjt...és nem most gondoltam rá először
- Ezért...nem fogom már meg a kezed nyilvnosan...vagy csókollak meg... Mert hába mondogatod, hogy alegmenúbb bukott vagyok... - motyogtam szomorúan majd nevettem fel halkan - Nem vagyok. Ugyan az a stréber vagyok...

Ahogyan hirtelen kirobbant merev tekintettel namultam, makd a vehere teljesen ellagyult az arcom. Ahogy lwsutotte a szemet ugy mozyogva fogtam ket meg az allat, majd emeltem fel, hogy a szemembe nezzen.
-Ha nem ilyen lennel, nem is kellene.-suttogtam aranyosan mosolyogva, majd csokoltam.meg lagyan.
-Ha teged nem zavarna, mimdenki elot tennelek mahameva. Mert nem erdekel ki mit gondol miattad. Nekem te vahy a fontos nem masok.-mozyogtam finoman elhizodva tole.

Mikor felemelte az állam és megcsókolt mindenem megfeszült, de ez...sokkal inkébb az a görcsbe réndulás volt. Hiába mondott kedveseket... ez nekem igy...nem volt jó. Finoman mégis pont elég erősen löktem le mgamatól. melege..most kinzott, pont mint a közelsége és a csókja.
- Ne csnéld ezt! Ez rajtam nem segit! - nyögtem fel - Hiába mondasz ilyeneket, nem nyugtat meg! Ugyan olyan nyomorúságosan érzem magam melletted! - fújtattam rá, majd ahogy kicsúszott az utolsó mondat elakadtam. Én ezt...nem épp igy a kartam megfogalmazni..a fejemben másképp hangozott..

Ahog ellokottar neman turtem. Az ismetelt.mondataira mar leptem volna tovabb gyozkodni ot, mikor...az az utolso mondat...egyszeruen atjarta mindenem...a belsomig hatolt... Es megszuntetett valamit bennem. Talan...meg sose fajt ihy semmi mint ez.
-Nem kell... Ne erezd magad nyomorusagosan... Tobbet mar nem kell... Sot... Latnod sem kell engem tobbet...-mondtam ki hallk, erzelem mentes hangon, majd fordultam meg mint egy elohalott es setaltam el zsebre dugott kezzel. Jolvan Fater...johetsz...

Mikor megtoprant bennem akadt a levegú. Az a tekintet...istenem csk létni is fájt. Ne... Nem igy értettem! Tudodjól...vagy én...nem igy akartam ezt mondani... tényleg nem... Szebben...akartam fogalmazni... Amikor olyan halkan felelt hirtelen nem tudtam mit mondjak, csak hápogtam ott némán miközben tudatosult bennem mit is jelent az amit mond. Hát..ilyen konnyen feladod? Ahogy megfordult és lement ökölbe szorult a kezem.
- Ezt nem igy akartam! Tudod jól...Constantin! Constantin! - kiabáltam utána, mér nem töródva azzal kik néznek minket. - Az Istenit! - rugtam a földbe egy kisebb a hidegtúl fagyos földdarabot felrúgva. Éreztem végig folynak az arcomon a forró könnycseppek és a szivem úgy kalapál, mint még soha. Nem tehetiezt velem... Mindig jétszik, de... most nem megyek bele! Majd..majd jön ú ha akar! Vagy durzázzon és menjen csak el! Én nem török meg!

Nem is torodtem a szobaban levo cuccaimmal, majd utanam kuldik. Nem birtam volna bemenni, ott voltak az o cuccai is. Az ember keszer oszinte igazan. Ha reszeg es ha merges...es neki most igaua volt. Nem kellett sokat varni mire mehjelent Faterom. Azt hittem, hogy karorvendo leaz az arca es nyomatja a szokasos en megmondtam dumat, de helyett csak a sajnalat es a csalodottaag rukrozodott rola. Nem akartam visszanezni, de nem tudtam megallni. EgSzeruen muszaly volt... De amint meglattam konnyezni, legszivesebben odarohantam volna hozza atolelni ot esegnyugtatni hogy nincs semmi baj, itt vagyok...De...de nem tehettem... Neki igy lessz a legjobb...szabadon... Ereztem ahogyan konnyek gyulnek a szemembe mikor visszafordultam a kijarat fele, mire apam atkarolva a vallam vezetett ki a kapun ezzel orokre elhagyva a gimnazium teruletet.

---------ELSŐ MENET KIJÁTSZVA-------

A suli falának dúlve puffogva gyújtottam rá a cgimre. Pöcs! Mit gondol mit játszunk mi?! Mindig ez a szakitunk együtt vagyunk játék... Mert...ez csak játék... Ahogy megléttam az apját a kapuban viszont felkaptam a fejem...várj...éllj.mi vófolyik itt? És ahogy Ő is megjelent... A kapufalé tartott a szivem pedig épp csak nem szakadt ki a helyéről. És mikor a visszanézett...ahogy könnyezett... azt hittem bele halok. "ne csináld..." tátotgtam némén miközben az arcomon sorra követték egymést a cseppek. Nem... ezt nem lépheti meg! De ahogy kiment...ahogy mögötte bezárult a rács... Térdre rogytam, s a sarkamon ülve sirva bámultam magam elé. Én...most tényleg elvesztettem? Elment... itt hagyott! A szivem, azt hittem megszún döbögni, se felorditok...de egy hangom se volt. Csak a szipogás. Néha még reménykedtem. Minden nap...benéztm a szobjába..háta ott találom...de mikor kiüritették... csak ültem az az üres sötétben. Reméltem, a ballagáson viszontltom.. de semmi... pokolian fájt, a szivem pedig...kezdte megpróbálni feldolgozni mit is történt.